A díszpolgári cím elsősorban erkölcsi elismerés, amellyel a település tiszteletét és háláját fejezi ki a kitüntetett személynek.

A díszpolgári címet általában az nyerheti el, aki a közösség érdekében kifejtett tevé-kenységével, magatartásával eredményesen elősegítette a település anyagi és szellemi értékeinek gyarapítását, illetőleg a politikai, gazdasági, kulturális és sportélet terüle-tén a település rangjának emelése, hírnevének növelése érdekében jelentős tevékeny-séget fejtett ki.

2015. október 15-én lépett hatályba a díszpolgárságról és a díszpolgári cím viseléséről szóló 9/2015. (X.15.) önkormányzati rendeletünk, mellyel lehetőséget teremtettünk arra, hogy elismerésben részesítsük azokat a szemé-lyeket, akik Biri község fejlesztése terén végzett kiemelkedő munkájukkal a települé-sen elismerést szereztek, és ezzel hozzájárultak Biri község jó hírnevének öregbítéséhez.

A 2020. október 29-i ülésen a képviselő-testület Molnár László alpolgármester és Vasas László alpolgármester javaslata alapján Vasas Györgyöt a közéleti munkássága, Vasas Lászlónét pedig a szakmai munkásságára tekintettel választotta díszpolgárrá.